Nagyon furcsa dolgot láthatunk a magyarországi koronavírusos halálozásoknál

Nagyon furcsa dolgot láthatunk a magyarországi koronavírusos halálozásoknál

Semmilyen tudományos következtetést nem vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy melyik vakcina jobb vagy rosszabb a kormányzati táblázat alapján, az viszont magyarázatra szorul, hogy miért halnak meg viszonylag sokan az oltások után koronavírus-fertőzésben – állították a Portfolio által megkérdezett kutatók. Véleményük szerint a táblázat alapján azonnal meg kell vizsgálni, hogy két oltás után miért halhatnak meg egyes emberek koronavírusban. Nemzetközi példák alapján a nyugati típusú vakcinákkal duplán oltottak közül extrém ritka esetben halhat meg valaki koronavírusban. Az 1,4 millió duplán oltott esetében az irodalmi adatok alapján 10 fő alatti halálozást kellene produkálnia az oltási programnak, ehhez képest a kormány által közölt táblázatban 273 halálos áldozat szerepel. A kutatók szerint elsőként arról kell megbizonyosodni, hogy nem az adatokkal van-e a probléma. Ha nem, akkor égetően fontos tisztázni, hogy miért ennyire rosszak a hazai számok. Alábbi cikkünkben kutatókkal való beszélgetések alapján bemutatjuk a lehetséges forgatókönyveket.

A nap, amikor tömegek kérdőjelezték meg a kormány járványstratégiáját

A nap, amikor tömegek kérdőjelezték meg a kormány járványstratégiáját

Hosszú ideig joggal bízhattunk abban, hogy a kormányzati intézkedések megfékezik a koronavírus-járványt, így a társadalom gyakorlatilag vakon követhette azokat. Ez azonban sokat változott az utóbbi időben. Az iskolanyitás napján a társadalom széles bázisát alkotó, tájékozott vírusrealisták mértek csapást a kormány járványügyi intézkedéseire, akik nem vitték be gyerekeiket az intézményekbe.

Koronavírus: a brit mutáns a gyermekekre is veszélyesebb

Koronavírus: a brit mutáns a gyermekekre is veszélyesebb

A koronavírus brit változata a gyermekekre is veszélyesebb, mint a korábbiak - jelentette ki az amerikai NBC televíziónak adott vasárnapi interjújában Michael Osterholm, a Minnesotai Egyetem Fertőző Betegségek Kutatási Központjának igazgatója.

Rusvai: nyárra legyőzzük a járványt, de ősszel még lehet

Rusvai: nyárra legyőzzük a járványt, de ősszel még lehet "esethalmozódás"

Az eredeti, vuhani koronavírus-változatnál 60-70 százalékos nyájimmunitást mondtak, a brit mutánsnál magasabbra kell tenni a mércét, 80 százalék fölötti átimmunizáltságra van szükség ahhoz, hogy biztonságban legyünk Rusvai Miklós szerint. A virológus az ATV Híradójának arról beszélt, ez a nyárra meglesz, ha mégsem, akkor a nyár a kezünkre játszhat a száraz, meleg idővel, ami a koronavírus elpusztításában segítséget nyújt.

Orbán Viktor: húsvét után néhány nappal kinyithatnak a boltok és a szolgáltatószektor

Orbán Viktor: húsvét után néhány nappal kinyithatnak a boltok és a szolgáltatószektor

Szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszélt Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, hogy megfelelő ütemben zajlik az oltakozás Magyarországon, ennek köszönhetően húsvét után egy-két nappal elérhetjük a 2,5 millió beoltottat, amely egyben azt is jelenti, hogy az előre rögzített módon kinyithatnak a boltok és a szolgáltatószektor. Beszélt továbbá arról is, hogy jövő hét péntekre minden regisztrált 65 év felettit beolthatnak Magyarországon és eljöhet az a pont is, amikor több lesz a rendelkezésre álló vakcina, mint ahány fő oltásért regisztrált. Utóbbi miatt vizsgálják annak lehetőségét, hogy megkezdődhessen az oltás a 16-18 évesek körében is, illetve kaphassanak kedvezményeket azok, akik már felvették az oltást.

Koronavírus: kijózanító adatok jöttek csütörtök reggel, megint nagyon sok fertőzöttet találtak

Koronavírus: kijózanító adatok jöttek csütörtök reggel, megint nagyon sok fertőzöttet találtak

9288 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 661 721 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 258 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 995 főre emelkedett. 12 062 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1512-en vannak lélegeztetőgépen. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 065 948 fő, közülük 787 207 fő már a második oltását is megkapta. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 20,6%-ot szemben a 11,5%-os uniós átlaggal.

Post-covid osztályok állhatnak fel a magyar kórházakban

Post-covid osztályok állhatnak fel a magyar kórházakban

Létre kell hozni olyan rehibilitációs osztályokat a kórházakban, ahol azokat a betegeket lehet kezelni, akik átestek az úgynevezett kovid-szindrómán. Rövidesen ki fog menni egy miniszteri utasítás, ami alapján kell felállítani ezeket az ambulanciákat - jelezte Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára, Kásler Miklós miniszter tanácsadója a Spirit FM Exkluzív című műsorában.

Új kutatás mutatja, amitől tartottunk: halálosabb a brit mutáns

Új kutatás mutatja, amitől tartottunk: halálosabb a brit mutáns

Az elmúlt hónapokban a sokkal fertőzőképesebb koronavírus variáns támadta le szinte egész Európát, főként emiatt romlanak a járványgörbék. Egy most megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a brit mutáció nemcsak virulensebb, hanem halálosabb is. A jelek szerint az új variáns megsemmisíti a koronavírus-fertőzés elleni kezelések hatásosságát.

Íme a halálosabb és fertőzőbb brit mutáns koronavírus, ami letarolta Magyarországot - Mit tudunk róla eddig?

Íme a halálosabb és fertőzőbb brit mutáns koronavírus, ami letarolta Magyarországot - Mit tudunk róla eddig?

Ma reggel érkezett a hír, hogy a köznyelvben brit mutánsként emlegetett koronavírus variánssal megfertőződők egy kutatás szerint szignifikánsan nagyobb eséllyel halnak meg, mint akik az eredeti, vuhani vírustól betegedtek meg. Egy magyar PCR-tesztlabor az adatainak elemzéséből arra következtet, a brit mutáns 10-20-szor magasabb vírusszámot ér el a betegek szervezetében, ez okozhatja a betegség súlyosabb lefolyását. Korábban is pedzegették már, hogy a brit mutáns halálosabb is lehet, de eddig ezt nem bizonyította senki. Ugyanakkor talán arra senki nem számított, hogy a brit mutáns összességében 64 százalékkal halálosabb lehet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.